Kincs ami van...

/ A Magyar kultúra napjára /

Kultúránk, nyelvünk olyan kincs aminek sokan nem is vagyunk tudatában. Ez a "kincs" ami van, ami velünk él, eleven és létezik közel 2000 éve vagy kitudja mióta. Mert nem a honfoglalással (honba való visszatéréssel) vette kezdetét a magyarság története. Nyelvünk eredete, a székely-magyar rovás írás kialakulása, kulturális hagyományaink megszületése a messzi időkbe veszik..

A Kárpát medence benépesülése az utolsó jégkorszak lejártával, a jégtakaró visszahúzódásával vette kezdetét. Halászó, vadászó, gyűjtögető törzsekkel ha gyéren is, de többé-kevésbé benépesült a Kárpát medence. Őket érte kr. előtt 6000 táján egy bevándorlási hullám délkelet Európából - Anatólia és a  Balkán irányából - ők voltak a földművelők első hulláma, akik később a  Dunántúlt is benépesítették. Itt keveredtek és tudást cseréltek, majd a löszvidékre telepedve kisebb-nagyobb fölművelő telepeket hoztak létre, háziasított növényekkel és állatokkal. Genetikailag és régészetileg is kimutatható, hogy ami itt kialakult nálunk a Dunántúlon - az a kultúra, életmód és tudás terjedt tovább Európa szerte - derül ki Prof. Dr. Bánffy Eszter régész és Prof. Dr. Váradi András biokémikus beszélgetéséből.

Tényként kell kezelnünk, hogy a Kárpátok állttal határolt medencére, mint egy befogadó helyre kell tekintenünk, amely számtalan itt megtelepedett népnek vált otthonává az idők folyamán. Voltak itt kelták, szkíták, pannonok, hunok, gepidák, longobárdok, avarok és még többfajta nép illetve nemzetség is. Vagyis éltek már népek itt - akkor is - mikor letelepedett itt a magyaroknak mintegy félmilliós (hét magyari) népe. (Akikre szintén, mint befogadó népre kell tekintenünk.) Akiket már állítólag magyarul fogadtak az itt élők. Ők közösen - és a később betelepült, befogadott népek (jászok, kunok, besenyők, palócok, tótok, rácok, stb.) - tekinthetők a mai magyarság őseinek. 

Szent István királyunk fiához intézet intelmeiben is ez áll:
Mert amiként különböző tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különféle nyelvet és szokást, különféle példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti. Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak. Ha pedig le akarnád rombolni, amit építettem, vagy szét szórni, amit összegyűjtöttem, kétségkívül igen nagy kárt szenvedne országod. Hogy ez ne legyen, naponta így nagyobbítsd országodat, hogy koronádat az emberek nagyságosnak tartsák.

Tudnunk kell azt is, hogy a magyarság kialakulása természetesen nem zárult le sem a honfoglalással, sem az államalapítással.

Genetikai kutatások azt mutatják, hogy a genetikai markereink többségében megegyeznek az Európában legelterjedtebb markerekkel, és csak kis mennyiségben fedezhetők fel az ázsiai népekre jellemző genetikai jelzők jelenléte.

A hétmagyari törzs szövetség a Kárpát-medencébe költözve meghatározó erővé vált az akkori Európában. (Tulajdonképpen - Pap Gábor szavaival élve - katonai ellenőrzés alatt tartotta Európa nagy részét.) Ez volt az, amit nekünk csak úgy tanítanak, mint a kalandozások kora. De akkori történelmünket, csapat mozgásainkat - bővebben, mint nekünk - tanítják az amerikai katonai akadémiákon is. 

Nyilván ezt a környező országok nem nézték jó szemmel, s igyekeztek minnél rosszabb színben feltüntetni minket - meg lettünk bélyegezve. Így lettünk mi barbárok, pogányok, Európa kirablói stb. - akik nyereg alatt puhították a húst... Kétségkívül lehettünk volna - hiszem, hogy az akkori katonai erőnkkel könnyedén meghódíthattuk volna Európa nagy részét - de nem tettük. Ezzel szemben nem mi dultuk fel a Római birodalmat, nem minket neveznek vandáloknak, nem nyereg alatt puhított húst ettünk, - ez csak arra kellett, hogy ne törje fel a nyereg a ló hátát - hanem szárított hús porából- ill. zöldségekből készült leveseket. (Ezekből több kilónyit vittek magukkal akkori magyarjaink.) 

Ami kevésbé tudott - erről keveset beszél Európa és a tágabb világ - , hogy mi hoztuk be ide Európába, terjesztettük el világszerte, a kápás nyerget, a kengyelt, a gombolható kabátot (kaftánt), a gombok őseit, a cserélhető alsónemű szokását. Nyilaink messzebbre hordtak az akkoriban használatos íjaknál. De nem csak íjfeszítő nép voltunk, hanem nyelvüket őrző is - és az vagyunk ma is. Írásos emlékünket az Ó Magyar Mária Siralmat mai nyelvi ismeretünkkel is eltudjuk olvasni, míg erre az ugyancsak nyelvőrzőnek tartott angol a Shakespeari irodalommal nem képes.

"A régi magyarok házasságot adás-vevés útján kötöttek. Mikor a nő elérte a férjhez menetel korát, 'eladó leány' lett, vagyis vevő legényre (vőlegény) várt, kinek a szüléktől megszabott díjat le kellett fizetnie s csak így juthatott a leány birtokába. S úgy látszik, nagy ára lehetett a jó nőnek, mert a magyarok közt a többnejűség nem tudott soha lábra kapni... A házas nőnek 'feleség' volt a neve, a mi azt mutatja, hogy a férj nem egyszerűen csak szolgálójának tekintette nejét. A családi életre vonatkozó elnevezések a rokonnyelvekben mind egyezők levén, bizonyos, hogy a magyaroknál is már korán nagyon kifejlett családi állapotok uralkodtak. A család neve hihetőleg 'nem' volt az őskorban; innen a kinek családja volt, azt nemesnek mondták. E szónak később sokkal tágabb értelme lett s mint tudjuk, a nemzet egész jobbik felének megkülönböztetésére szolgált... A falu és város fogalma ősrégi s ismeretes volt már a honfoglalást megelőző időben is.  - írja Borovszki Samu a Nagy  Képes Világtörténetben - IV. kötet - A Népvándorlás kora /Emlékszerű adatok, egykori kútfők és szakmunkák felhasználásával/. 

Népmondai ill. -regei hagyatékunk is igen gazdag, népdalkincsünk pedig az egyik legbőségesebb Európában, lényegesen nagyobb mint pl. a Német. Sebestyén Márta ennek a kincsnek világhíres hű mai tolmácsolója, kulturánk követe szerte Euróban és a világban. Zenei kultúránk Liszti, Kodályi és Bartóki vonala, az egyetemes zene művészet megkerülhetetlen, kihagyhatatlan része. A világ számos pontján ma is a Kodály módszer alapján alakítják a gyermekek zenei világát. Bebizonyosodott az is, hogy akár ezek  a zenei motivómuk, illetve népművészetünk, népmeséink hagyományos mintái a gyermekek lelki, pszichikai fejlődésére pozitívan hatnak. 

Sokáig a Keresztény nyugat - oszmán terjeszkedés elleni - védőbástyái voltunk. De számtalan dolgot köszönhet nekünk máig Európa és a világ...
Ez mintha elfelejtödőtt volna, olyannyira, hogy a nyugat birodalmak valami belső félelem, vagy politikai, gazdasági érdek okán élet terünket jelentősen lecsökkentették...

Fel kell ismernünk, hogy népművészetünk (néptánc, népzene, fafaragás, festészet, stb.) és népi hagyományaink, nyelvünk - kulturális kincseink -, olyan kincsek, amik összetartó erőt képviseltek régen, és ma is a magyarság között. Arra kell törekedni, hogy ezek a kincsek még sokáig megmaradjanak, élő eleven részei legyenek a mai magyar társadalomnak is, mert olyan alapot képeznek amire jövőt kell, és lehet építeni. Ennek a kincsnek (nemzeti kincsnek) az őrzői, művelői nemzetünk megbecsülésére érdemesek. De rajtuk kívül is élnek olyan emberek ebben a hazában, akik ennek a tudásnak lelkes tolmácsolói, okítói - szavukra érdemes odafigyelni - Pap Gábor, Szántai Lajos, Molnár V. József, Géczy Gábor, Varga Csaba, Varga Tibor előadásai, írásai, az interneten is szabadon megtalálhatók és további épülésünkre szolgálnak. - Isten áldása szálljon rájuk is, adjon erőt és egészséget nekik, hogy ezt még sokáig megtegyék...

Fontos, hogy az általuk megörzőtt tudás tovább adódjék, el ne kallódjék, mert voltak és vannak olyan erők, amik valós történelmi múltunk elhallgattatására, megmásítására törekedtek, törekszenek nem csak külföldön, hanem belföldön is.

A szocialista érában általánossá vált a nyugati javak, a nyugati demokrácia, szabadság utáni vágyódás. A rendszerváltás után a szovjet igából való kilépéssel - aminek egyik elfelejtett kiinduló pontja voltunk - és az EU-ba való belépésünkkel tagjai lettünk egy bővülő, egységesülő Európának - az úgynevezett nyugatnak mi is a részei lettünk. Vitatható, hogy ez  megérte e egyáltalán, vajon nem egy újabb igát vettünk a nyakunkba? Történelmünk annak a bizonyítéka, hogy sokszor - itt Európa közepén, megkerülhetetlen részén - nem a megfelelő oldalra álltunk. Vajon most ott vagyunk? Vajon nem csak egyik piaca, éléskamrája vagyunk ennek az általunk vágyott nyugatnak? És egyáltalán, boldogabbnak mondhatjuk e most magunkat?

A demokrácia már a régi Görögországban - nem csak a mostaniban - is becsődölt. És jó ha tudatunkba véssük, ha felnézünk az égre, azt látjuk, hogy a Nap keleten kél fel és Nyugaton meg nyugszik...